Magyar foci

2-2: utolsó percben ítélt büntetővel vesztett két pontot a Fradi az Eger ellen

Nem vonzott tömegeket a fővárosi alakulat debreceni szereplése az Eger vendégeként. A nagy hőségben a Ferencváros akarata érvényesült, ám ennek ellenére egészen csapnivaló első félidőt láthatott a publikum és a tévé előtt a találkozót választó nézősereg. Helyzetecske is elvétve adódott, finoman szólva sem volt jó meccs…

A szünet után aztán hamar kétgólos előnyre tett szert a Ferencváros: előbb a Videotontól kölcsönvett Milan Perics értékesített egy jogosan megítélt tizengyest, majd egy szép akció végén Böde Dániel csavart szépen a hosszú felső sarokba – mindkettejüknek ez volt az első gólja Fradi-mezben.

A folytatásban támadóbb futballra váltott az Eger, amely ennek köszönhetően a 72. percben a csereként pályára lépő Németh Norbert révén előbb szépített, majd a hosszabbítás legvégén, büntetőből egyenlített. A Ferencváros többet birtokolta a labdát és játéka meghatározóbb volt, de a végjátékban két pontot odaajándékozott az Egernek.

A holland Ricardo Moniz vezetőedzőnek ez volt az első pontszerzése a Ferencvárossal, amely debütálásakor, a múlt hétvégén kikapott a Budapest Honvédtól.

OTP BANK LIGA
6. forduló
Egri FC-Ferencváros 2-2 (0-0)
Debrecen, 1200
néző, v.: Solymosi
Gól: Németh N. (72., 95., utóbbit 11-esből), illetve Peric (47., 11-esből), Böde (53.)
Sárga lap: Preklet (37.), Hamouz (47.), Pisanjuk (67.), Knakal (69.), illetve Sváb (17.), Somalia (42.), Otten (69.), Gyömbér (90.)
Eger:
Sztankó – Preklet, Kovács G., Knakal, Hamouz – Pavicevic, Balog Zs., Dobric, Kabele (Pavlov, 55.) – Koós (Németh N., 60.), Pisanjuk (Farkas Á., 78.)
Ferencváros:
Jova – Jovanovic, Otten, Gyömbér, Sváb – Cukic (Grúz, 77.), Józsi, Orosz (Beliczky, 81.) – Somalia, Peric (Busai, 90.), Böde